|
Témaindító hozzászólás
|
2007.12.08. 23:16 - |
Konkrétan nem feltétlenül értek egyet a történelem könyvekkel. Szerintem nem István volt a legnagyobb királyunk, és nem hiszem, hogy a lehető legjobb döntést hozta meg, amikor felvette a kereszténységet. Feladta a kultúránkat, a vallásunkat. Mi nem csupán egy a pusztában vándorló nép voltunk. Sokkal többet tudtunk, mint a már itt élő népek. Volt saját több ezer éves írásunk, a rovásírás, olyan dolgokat hoztunk be a nyugati birodalomba, mint az ízek közül a csípős, a konyhánál maradva még a hús fűszerekkel töprténő főzése, a kanál és a villa. Koppány mindezt szerette volna megőrizni és nem hagyni hogy a nyugat csatlósai legyünk.
|
[5-1]
a koronázást követő időszak
Bár István immár új legitimációval bíró királya volt Magyarországnak (a korszakra jellemző szemlélet alapján azonban ő magát okleveleiben a magyarok, nem pedig Magyarország királyának nevezte), de tényleges uralma továbbra is csak a Kárpát-medence nyugati részére, vagyis a Dunántúl nagy részére és a nyugati Felvidékre terjedt ki. A térség többi pontján tőle lényegében független törzsfők gyakoroltak hatalmat. Istvánnak, ha ténylegesen minden magyar királya akart lenni, továbbá ha az általa képviselt új rendet az egész Kárpát-medencében el akarta terjeszteni, szembe kellett fordulnia e törzsi hatalmasságokkal, és fegyveres úton meg kellett fosztania önálló törzsi államuktól, avagy békés eszközökkel meghódolásra kellett bírnia őket. E program megvalósítása a koronázást követően közel három évtizedet vett igénybe.
A sort rokonával, Gyulával kezdte. A gondolatot, hogy vele le kell majd számolnia, talán már fejedelmi trónra lépte, 997 óta melengette, hiszen tudta: amíg anyai nagybátyja önálló, az övétől eltérő orientációjú ország élén áll, addig az ő főhatalma a magyar törzsek felett erősen korlátozott. Ugyanakkor abban sem lehetett biztos, hogy Gyula előbb-utóbb nem lép-e fel támadólag, immár katonai úton adva nyomatékot annak az ortodox befolyásnak, amely 985–990 táján vértelenül nyert teret a Dunántúlon. A Gyula elleni háborúnak más, de nem kisebb tétje volt, mint a Koppány elleninek. Míg ez utóbbi arról döntött, hogy ki viselje Géza halála után a nagyfejedelmi tisztet, és a főhatalom új birtokosa milyen arcélt adjon politikájának (pogányos legyen-e az, vagy a latin kereszténységet befogadó), addig a Gyulával megvívandó harcnak azt kellett tisztáznia: a latin vagy a görög rítus kerekedik-e felül a Kárpát-medencében, azaz a római kereszténység tör-e utat magának a Keleti-Kárpátokig, vagy a megerősödő görög hit terjeszti ki befolyását az Alpok keleti nyúlványaiig. A Koppánnyal való összecsapás tétje a Kárpát-medence nyugati része volt, a Gyulával történő megmérkőzésé immár a térség két szélső (nyugati és keleti) sávja. |
kedves mordiko
istván nem tette a nyugat csatlósává az országot,inkább biztosototta annak jövöjét.
ezen idézetből minden kiderül
István koronázása mérföldkő mind személyes sorsa, mind az ország jövője alakulásában. Egyfelől nyílt szakítást eredményezett hatalma korábbi jogcímeivel, új legitimációt biztosított számára, amely az „Isten kegyelméből országló király” mennyei rendeltetésével cserélte fel a totemisztikus turulmonda „égi látomását”. Másfelől a korona elnyerése nagyban hozzájárult István tekintélyének növeléséhez, nemzetközi elismertetéséhez. Ez lényegében belépő volt a nyugat-európai keresztény népek és országok közösségébe. Igaz, ebbe az irányba – a nyugati értékrend befogadására – a magyar fejedelem már 996-ban, bajor házasságával megtette a döntő lépést, de ennek szimbolikus elismerése a koronázással történt meg. Ezzel az aktussal immár minden ismérv alapján biztosította magának az addig a szokásjog alapján viselt királyi címet. A másik két közép-európai ország (Lengyel- és Csehország) fejedelmével szemben István lépéselőnyre tett szert, hiszen koronát kapott. Csehországban ugyanis ekkor még fel sem merült a koronaszerzés gondolata. A lengyel Vitéz Boleszláv sem jutott el eddig, hiszen amikor 1004 táján arra a lépésre szánta el magát, hogy koronát kérjen Rómától, ezt – a közben a német királyi trónra emelkedett – II. Henrik (aki azonos István sógorával, IV. Henrik bajor herceggel) megakadályozta. Ezért lehet azt mondani, hogy István koronája és az ország függetlenségét szimbolizáló önálló magyar egyháztartomány, az esztergomi érsekség létrejötte egy történelmileg nagyon rövid időszak „terméke”: ebben a formában és ilyen eredménnyel sem 999 előtt, sem 1002 után nem születhetett volna meg egyik sem. A koronázás végső eredménye tehát a nemzetközileg elismert keresztény magyar monarchia létrejötte volt. |
ata egy idézett szöveg koppány pogányságáról Géza még életében Istvánt jelölte ki utódául, a hatalomátvétel elé azonban komoly akadály tornyosult. A magyarok feletti főhatalomnak ugyanis már a Taksony-Géza uralomváltás idején vissza kellett volna szállnia az árpád-leszármazottak első ágára, Tarkacsu vonalára. Akkor azonban – vagy valamivel később – Géza megegyezett a hatalomra a nomád öröklési rend szerint jogosan igényt tartó Tar Szerinddel, és a Balatontól délre eső vidéket, Somogyot átengedte neki kormányzásra. 997-ben Tar Szerind már nem élt, viszont Géza halálakor bejelentette igényét a fejedelmi posztra Szerind fia, Koppány. Szerind pogány voltára Tar mellékneve utal, Koppány pogányságát ugyan kifejezetten egyik kútfő sem említi, de tervei és céljai arra vallanak: aligha lehetett keresztény. A nagyobbik István-legenda homályos célzást tett mind Koppány (és Ajtony), mind a neki(k) szolgáló nép pogány voltáról: „a pogányok vonakodtak nyakukat a keresztény hit igájába hajtani, és főembereikkel együtt azon igyekeztek, hogy kivonják magukat István uralma alól”.
Összesen három forrás szól Koppány felkeléséről, és kettő annak okát – bár eltérő retorikával, de – ugyanabban a tényezőben jelöli meg. A pannonhalmi kiváltságlevél István nevében fogalmazva arról írt: „egy bizonyos, Somogy nevű megye el akart engem űzni az atyai székből”. (A „megye” szó természetesen nem 997-re, hanem az oklevél írásának vagy bővítésének idejére érvényes.) Az eseményről a legrészletesebben tudósító 14. századi krónikakompozíció szerint „Géza fejedelem halála után Koppány vérfertőző házasságot akart kötni Szent István király anyjával, meg akarta ölni Szent Istvánt, hercegségét pedig saját hatalma alá akarja vetni”. Mindkét kútfő úgy tudja tehát: Koppány arra törekedett, hogy Istvánt a főhatalomtól megfossza, illetve megölje, továbbá hogy maga vegye át az uralmat István hatalmi része felett. Ezt jól szimbolizálja az a terve, hogy feleségül vegye Saroltot. A nomád rendben ugyanis a megözvegyült (fejedelem-)asszony kezére az elhunyt nagycsaládjának legidősebb férfi tagja (a „sógor”) tartott igényt. E házassági terv felvetődése bizonyossá teszi: Koppány a főhatalom megszerzésére készült, s ennek legitimitását a nomád öröklési rendben, valamint Sarolttal való nászában látta. A kisebbik István-legenda ellenben úgy fogalmaz: „Bizonyos nemesek, akiknek szíve a renyhe dőzsölésre hajlott, látva, hogy bevett szokásaikat elhagyni kényszerülnek, a király törvényeit ördögi sugallatra megvetették, a régi élvezetekhez lelkükben visszafordultak.” Ez azonban jóval az események utáni – bár kétségtelenül logikus – magyarázat, amikor a történeti távlat már világossá tette: mivé alakult István új rendje, és mivel szegült szembe Koppány. Persze mindebből a kortársak (akár István, akár Koppány) már sokat tudhattak vagy érezhettek, de 997-ben az ősi szokások még aligha kerültek komolyan veszélybe, és a királyi törvények prése sem szorított senkit (mivelhogy azok utóbb keletkeztek). A kétféle tudósítás között abban mutatkozik ellentét, hogy a pannonhalmi oklevél és a 14. századi krónika szerint Koppány volt a kezdeményező fél, a támadó, ő akarta a Géza kori status quót felborítani, a kisebbik legenda szerint viszont Koppány voltaképpen István újat akaró kezdeményezéseivel fordult szembe, azaz védekezett, óvta a régi szokásokat. Nem csupán a történeti logika, hanem az események is arra mutatnak: az előző beállítás a történetileg hiteles. |
Az hogy volt rovásírásunk az kétségtelen,azonban ezt nem a magyar történetírásra használták sajnos. Hiteles magyar forrású történetírásunk ha volt, is nem maradt fent. Semmit nem írtunk le magunkról 800-ból 500 -ból ie. 500-ból ie.1000-ből.vagy ha igen az nem maradt fent. Amit tudunk azt idegen utazók,környékbeli uralkodók (akik jórészt az ellenségeink voltak)krónikásai írták le.
Anonimus Béla jegyzője ,többszáz évvel az események után írta,amit leírt.István király oklevelei és törvényi is elvesztek,azokat Kálmán király átíratában illetve másolatában tudhatjuk magunkénak.
Igy eshetett meg az,hogy nem volt közismert az,hogy Koppány (kupa) maga is keresztény volt.Az volt mivel Somogyváron nevelkedett az ottani keresztény tanítások után Jézus hitében kereszténnyé vált.
Hogy is akarta volna egy keresztény uralkodójelőlt a Géza halála után a régi hitvilág szerint Saroltot feleségűl venni.De ha akarta volna is nem tehatte volna meg. Nem mert Sarolt Géza előtt már jó tíz évvel elöbb meghalt,az idő szerint Gézának egy lengyel felesége volt,aki íszákos híre miatt keveset szerepelt a szájhagyományban.
István és Koppány háboruskodása,inkább tekinthető két keresztény uralkodójelőlt családi belháborújának,ami a hatalomért folyt,mint a régi és az új hit összecsapásának. Természetesen a kialakúlt erőviszonyokat jórész ez is befolyásólta,de a hatalomhoz jutás célja ezeket jórészt felülírta.
A nyugattól való függés az Árpádházi királyok alatt,jóval a megéhető kockázati szint alatt maradt.
Akinek van ,hiteles rovásírással megírt ,ezerévekre visszamenő magyar történelemkönyve,az nem csak Juliánus barát vagy Körösi korában keltett volna nagy feltünést ,hanem napjainkben is. |
Konkrétan nem feltétlenül értek egyet a történelem könyvekkel. Szerintem nem István volt a legnagyobb királyunk, és nem hiszem, hogy a lehető legjobb döntést hozta meg, amikor felvette a kereszténységet. Feladta a kultúránkat, a vallásunkat. Mi nem csupán egy a pusztában vándorló nép voltunk. Sokkal többet tudtunk, mint a már itt élő népek. Volt saját több ezer éves írásunk, a rovásírás, olyan dolgokat hoztunk be a nyugati birodalomba, mint az ízek közül a csípős, a konyhánál maradva még a hús fűszerekkel töprténő főzése, a kanál és a villa. Koppány mindezt szerette volna megőrizni és nem hagyni hogy a nyugat csatlósai legyünk.
|
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
